News : Tenisz: Balázs Attila a 153. helyre jött fel a világranglistán |
Tenisz: Balázs Attila a 153. helyre jött fel a világranglistán
NS 2010.10.11. 11:50
A palermói férfi tenisztorna döntőjében Balázs Attila döntő szettben legyőzte a 4. helyen kiemelt osztrák Martin Fischert, így több mint kilenc év után ismét magyar sikernek örülhetünk felnőttversenyen.
Jobban kezdte a találkozót a magyar teniszező, már az első fogadójátékából lebrékelte osztrák ellenfelét, majd fogadóelőnyt hárítva hozta a sajátját (2:0).
Hiába volt azonban ezután Balázsnak még háromszor is lehetősége, újabb fogadójátszmát nem tudott nyerni, sőt Fischer következő lehetőségét már kihasználta, és miután a további játékokat mindketten hozták, rövidítés következhetett az első játszmában (6:6).
Balázs 4–4-nél elvette ellenfele adogatását, sajátját hozta, így 6–4-nél két szettlabdája volt, ezek közül pedig már az elsővel élni is tudott (7:6).
A folytatásban bár az első játékot még hozta Balázs, ezt követően ellenfele kétszer is brékelni tudta, így alig fél óra alatt kiegyenlített (2:6).
A döntő szettet aztán ismét a magyar kezdte jobban, és miután kétszer is elvette ellenfele adogatását, 5:1-nél a győzelemért adogathatott. 15:30-nál Fischernek még volt egy kevés esélye szépíteni, Balázs azonban fordítani tudott, és első mérkőzéslabdáját értékesítve megnyerte a palermói tornát.
A 22 éves játékos győzelme több mint kilenc év után az első felnőtt férfi sikerünk – legutóbb Sávolt Attila 2001 augusztusában az olaszországi Manerbióban diadalmaskodott.
Balázs ezzel a tornagyőzelemmel a 150. hely környékére jön fel az ATP-világranglistán – ez pedig új egyéni csúcs lesz, eddig a 187. volt a legelőkelőbb helyezése.
ATP-CHALLENGERTORNA, SICILIA CLASSIC, PALERMO (42 500 euró, salak)
Balázs Attila (magyar)–Fischer (osztrák, 4.) 7:6, 2:6, 6:1
|