News : Andy Roddick megnyerte a Miami tornát |
Andy Roddick megnyerte a Miami tornát
Nemzeti Sport Online 2010.04.05. 19:15

TENISZ
Az amerikai remek adogatásival diadalmaskodott a cseh Tomás Berdych ellen.
A hatodik helyen kiemelt amerikai Andy Roddick a papírformának megfelelően felülmúlta cseh ellenfelét, Tomás Berdychet, így megszerezte a tornagyőzelmet a Miamiban zajló 4 500 000 dollár összdíjazású tornán. A 27 éves amerikai teniszezőnek idén ez már a második, pályafutása során pedig a 29. tornagyőzelme volt.
Andy Roddick nagyszerű formában játszott a miami tornán (Fotó: Action Images)
Az első szettben sokáig szoros küzdelem zajlott, mind Berdych mind Roddick 5:5-ig hozta az adogatását, sőt még bréklabda sem volt a mérkőzésen.
Az amerikai a legjobbkor koncentrált fogadójátékára, első bréklehetőségét ugyan még nem használta ki, de másodszorra már sikerrel járt, így 6:5-ös vezetést szerzett, tehát a játszmáért adogathatott. Ekkor semmire hozta szervajátékát, ezzel 7:5-re megnyerte az első szettet. Roddick remekül az egész első játszmában adogatott, első szerváinak majdnem 90%-a sikeres volt, de amikor második adogatásra kényszerült, akkor is nagy százalékban övé lett a pont.
Az amerikai klasszis úgy folytatta a második szettben, ahogy az elsőt befejezte, rögtön elvette Berdych adogatását, az előnyt végig is vitte, sőt, már 5:3-nál is volt meccslabdája. Ekkor Berdych hősiesen küzdött a meccsben maradásért, végül meg is nyerte adogatójátékát, de Roddicknak ezután sikerült kiszerválnia a meccset.
A 27 éves amerikai idei második, pályafutása 29. tornagyőzelmét aratta egyesben. Roddick 2006 óta először nyert 1000-es kategóriájú ATP-viadalt, és győzelmével 26–4 a 2010-es győzelem–vereség mutatója – ez a legjobb a mezőnyben.
|