News : Nadal pályafutását – térdei miatt – idő előtti visszavonulás fenyegeti |
Nadal pályafutását – térdei miatt – idő előtti visszavonulás fenyegeti
Nemzeti Sport Online 2009.06.28. 21:11
Egy szakértő szerint a spanyol térde olyan, mintha 33 éves lenne, és nem tesznek jót neki a kemény pályák és a hosszú meccsek.
Vészjósló nyilatkozatok láttak napvilágot Rafael Nadal sérülésével kapcsolatban. Az angol Guardian által megkérdezett sportszakemberek szerint a spanyol világelsőnek akár a pályafutása is rámehet térdproblémáira, amelyek miatt a jelenleg is zajló wimbledoni Grand Slam-tornát is ki kell hagynia.
Térdsérülése miatt nem vesz részt a jelenleg is zajló angol nemzetközi teniszbajnokságon Rafael Nadal, a világelső spanyol teniszező. A játékosnál – a Roland Garrost követően –íngyulladást állapítottak meg az orvosok mindkét térdében. Szakértők szerint ez a pályafutását is veszélyeztetheti.
Sven Gröneveld, a világ legjobbjai között számon tartott teniszedző kijelentette, hogy nem ismer még egy játékost, akit ilyen fiatal korában ennyire súlyosan érintett ez a fajta sérülés.
„Úgy látom, hogy az ő esete különleges. Nagyon rossz érzés lehet, hogy nem tudja megvédeni a címét, ez különösen keservesen érintheti a fizikai fájdalmon túl” – mondta Sven Gröneveld.
Nadal korábban úgy nyilatkozott, hogy élete legborzalmasabb döntése volt két nappal a wimbledoni torna előtt bejelenteni visszalépését a londoni eseménytől, feladva a 2008-as cím megvédésének lehetőségét.
A Premier Training cég életmódszakértője, Sean Corvin szerint a 23 éves Nadal térdei olyan állapotban vannak, mint egy 33 évesnek. „Számos versenyzőnek kellett már korán visszavonulnia a fizikai megerőltetések miatt, és többen vannak olyanok is, akiknek szervezete nem tolerálta a kemény edzéseket, s később csak alacsonyabb szinten tudtak helytállni” – mutatott rá Corvin a modern teniszezőket fenyegető veszélyekre.
Corvin szerint a legfőbb oka a sérülések elszaporodásának, hogy mind több versenyt játszanak kemény borítású pályán. „Ha a gyermekek fiatal koruk óta ilyen borításon edzenek, az befolyással van a növekedésükre is, és ez fokozza a sérülések lehetőségét. Növekedésben lévő gyerekeknek egyértelműen nem tesz jót, ha kemény pályán játszanak” – szögezte le Corvin.
A felnőttkorban játszott négy és fél, ötórás mérkőzések pedig mind többször visszalépésre kényszeríthetik a teniszjátékosokat – ez a veszély a legjobbakat sem kerüli el.
Nemzeti Sport Online
|